2013. június 3., hétfő

Sankt Stefan in Rosental, SzG3



Most vasárnap egy kicsit messzebbre kalandoztam el, a végcélom Deutschlandsberg volt (ennek a helynek van egy nem túl kellemes magyar emléke, itt történt az a nagy buszbaleset 1999-ben, amikor 18 kőszegi diák halt meg egy busz balesetben). Amikor elindultam, a végcélt leszámítva úgy döntöttem, hogy egy ahogy esik, úgy puffan kirándulást csinálok, hátha beesik egy s más. Így is történt, a csattanó Grácba történt, ugyanis be akartam menni a Főtérre egy jót bekolbászolni (3,50 Euróért nagyon jó kolbász lehet kapni mustárral, frissen reszelt tormával és zsemlével). Ahogy megyek a Főtér felé, egyre erősebb zene hallatszik. Kiderült, hogy szombaton és vasárnap a Kronen Zeitungnak van egy városi fesztiválja. Éppen egy osztrák együttes játszott, egész jó zenét, kellemes volt hallgatni. Majd egy kis szünet volt és láttam, hogy átrendezik a színpadot, tehát még következik valami együttes. Kiderült, hogy a Smokie játszik záró akkordként. Jó, nem a legnagyobb együttes, de kellemes volt másfél órán keresztül élőben hallgatni Őket. Tehát tényleg valami puffant a végén. Az elején meg ez a hely. A neve alapján láthatjuk, hogy a Rózsák völgyében járunk és ennek megfelelően kialakítottak egy szép rózsakertet a főút mellett (attól kb. 50 m-re). Egy kis szökőkút mellett néhány lépcső felmenve lehet oda jutni, a lépcső kis teraszok között megy fel. A rózsakert szabad park, kis játszótérrel. Nagyon szép rózsák vannak itt, a park is szépen van kialakítva. Sajnos az idő lehetett volna kissé naposabb, akkor szebb képeket tudtam volna készíteni. Ha valaki gyerekkel jön errefelé és egy kicsit pihenni akar és a gyerek pedig játszani, hintázni, akkor ez ideális hely erre. A rózsakert mellet van a község nagyon szép temploma, talán nem véletlenül Szent Istvánnak van szentelve, innen össze is jön a falu neve: Rózsavölgyi Szent István (kb.).

A beszámoló fotóalbuma ITT tekinthető meg!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a szökőkút
 a kis teraszok
 a Rózsakert
 a Rózsakert
 a Rózsakert
 a Rózsakert
 a Rózsakert
 a Rózsakert
 a Rózsakert
 a Rózsakert

 a Szent István plébánia templom
 a Szent István plébánia templom
a Szent István plébánia templom

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése