2013. március 11., hétfő

Hartberg, Schloß ?, Nemzeti Ifjúsági Otthon, SzG3



Most futottam bele az első olyan helybe, amiről 1 hónapig nem tudtam semmi információt beszerezni! Amikor Hartbergben voltam, a Maria Lebing templommal szemben láttam egy szép kastélyt. Fényképezés közben megpróbáltam kideríteni, hogy mi is ez, de az épületen semmiféle feliratot nem találtam. A Panoramion egyetlen fényképet sem találtam (arra gondoltam, hátha valaki tudja a kastély nevét!), a szokásokkal ellentétben semmilyen név nem volt odaírva, pedig gyakorlatilag minden kastély nevét ki lehet így deríteni. Az osztrák műemlékvédelem szokásos címerpajzsa sem volt a kastélyon, ezekről is sok információt meg lehet tudni. Ma végre nyomra bukkantam, legalább is arra vonatkozóan, hogy most mi van benne. Kiderült, hogy ez a Nemzeti Ifjúsági Otthon. veszélyeztetett fiatalok kapnak bennlakásos elhelyezést (valószínűleg személyiségvédelmi okok miatt nagyon gyér az információ erről a helyről). viszont, hogy a sógoroknál sem fenékig tejfel az élet, pont ezzel az otthonnal kapcsolatban hatalmas botrány van Ausztriában! A város jelenlegi polgármestere korábban itt volt nevelő és egy volt bentlakó kiborította a bilit, miszerint itt is hatalmas visszaélések voltak, a bennlakókat szellemileg, fizikailag és szexuálisan zaklatták. Ahogy néztem a sajtót, már kártérítési ítéletek is születtek az ügyben, de a botrány szinte folyamatos annak kirobbanása óta. Viszont magáról a kastélyról továbbra sem tudtam semmiféle információt beszerezni: mi a neve, kik voltak a tulajdonosok? Nem hiszem, hogy eleve erre a célra építették volna! Példaképpen fel tudnám hozni a Schloß Schielleiten-t, az is állami intézmény, de mindent ki lehetett deríteni a múltjáról! Valaki tud ebben segíteni?

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

 Nemzeti Ifjúsági Otthon
 Nemzeti Ifjúsági Otthon
 Nemzeti Ifjúsági Otthon
 Nemzeti Ifjúsági Otthon
 Nemzeti Ifjúsági Otthon
 Nemzeti Ifjúsági Otthon
Nemzeti Ifjúsági Otthon

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése