2013. január 24., csütörtök

Osztrák kisvárosok: Fürstenfeld, SzG3


Egy olyan gyöngyszemet találtam, nem messze a határtól, amelyről még én sem gondoltam, hogy ilyen van ezen a környéken. Ez Fürstenfeld, a stájer termálfürdő vidék központja. Ha valaha úgy döntenék (és ennek lenne anyagi alapja, hogy ott letelepedhessek), nyugdíjas éveimet egy szép és virágzó helyen töltsem el, nem messze Magyarországtól, akkor ez a hely most az első helyen szerepelhetne. Az eddig megtekintett kisebb osztrák városkákkal az volt a baj, hogy azon túl, hogy szépen karbantartottak voltak, minden megtalálható bennük, osztrákok, nem nyújtottak igazából semmi érdekeset, vagy lelkesítőt. Ez a közel 5000 lakosú városka egyszerűen gyönyörű, nagyobb annál, hogy túl kicsinek érezze az ember (tehát nem egy főutcából áll), átlengi a történelem, van vára is, és egy olyan szabad strandja, amely szerintem egész Európában a párját ritkítja. Az már említésre sem méltó, hogy nincs graffiti, a házak, a műemlékek példásan karbantartottak, szinte minden sarokra esik egy szökőkút (ez pld. a feleségem szemében mindig dob egy nagyot azon a helyen, ahol ilyeneket talál). Parkok, virágok mindenhol. A város mellett megy el egy folyócska (Freistritz), amely végül a Rábában végzi, valóságos vízi paradicsom. Felette gyalogos és kerékpáros hidak ívelnek át (a közúti hidak mellett persze), a partja jó részben sétával bejárható (ellentétben nálunk, ahol szinte sehol nem lehet normálisan egy folyó partjára lejutni). Áll egy városkapu is (ebben székel a polgármesteri hivatal), több csodálatosan rendben tartott templomuk is van. A Főtértől nem messze található Pfeilburg vára. A Freistritz folyó partján pedig Európa legnagyobb szabadtéri strandja van. És mindez 15 km-re a magyar határtól. Ezek szerint megoldható, hogy így nézzen ki egy város (jó, tudom, hogy sok pénzbe kerül)!
A korábbi városfalrendszer maradványait példásan megőrizték és beépítették a városszerkezetbe. Magát a várost eredetileg azért alapították, hogy védjék az osztrák tartományokat a magyar támadásoktól, ill. innen indítsanak támadásokat a magyar területek ellen (stratégiailag nagyon jó helyen fekszik). Ezen csatározások folytán 11 évig még magyar kézen is volt. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedtek, több értékes műemlék véglegesen megsemmisült (itt volt a szovjet csapatok egyik fő vonulási területe, Nemesmedves sincs nagyon messze ide). Ehhez képest nagyon összeszedték magukat, egyszerűen fantasztikus ez a városka. Könnyen megközelíthető a Grác felé menő útról, két körforgalom vezet le onnan, így vagy az egyik, vagy a másik végében találhatjuk magunkat a városban. Ugyancsak itt kell elkanyarodni, ha Herberstein felé, vagy a Stubenbergersee felé akarunk menni.
P.s.: bár ez egy stájer városka, magyar neve is van: Fölöstöm.



Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

 Fürstenfed - a Városkapu
 Fürstenfed - park a Városkapu mögött
 Fürstenfed - címer a Városkapun
 Fürstenfed - a város a Freistritz felől
 Fürstenfed - a Főtér
 Fürstenfed - a házak a Freistritz felől
 Fürstenfed - a város térképe
 Fürstenfed - a belvárosban
 Fürstenfed - a belvárosban
 Fürstenfed - a belvárosban
 Fürstenfed - a belvárosban
 Fürstenfed - a belvárosban
 Fürstenfed - az rk. templom
 Fürstenfed - a rk. templom
 Fürstenfed - az Ágoston rendi templom
 Fürstenfed - az Ágoston rendi templom
 Fürstenfed - az Ágoston rendi templom
 Fürstenfed - a régi városfal
 Fürstenfed - élet a Freistritz folyón
  Fürstenfed - a Freistritz folyó
 Fürstenfed - élet a Freistritz folyón
 Fürstenfed - kerékpáros híd a Freistritz folyón
 Fürstenfed - a Freistritz folyó
Fürstenfed - az egyik közúti híd Freistritz folyón

Ha már a Feistrizt folyónál vagyunk, akkor a város további látnivalói előtt vegyük szemügyre a szerintem világhírű szabadtéri strandját, szerintem egyszerűen fenomenális.



Ha megnézitek a képeket, nagyjából ti is arra a következtetésre fogtok jutni, át kell értékelni az általunk eddig tudott tartalmat a szabad(téri) strand fogalmáról (még ha 2 Euro belépti díjat kell is fizetni, ez még jelképesnek is kevés). Ez állítólag Európa legnagyobb ilyen jellegű strandja. A parkrész egy angolparkhoz hasonlatos, a medence igen hatalmas, folyamatosan tisztítják a vízét (a medence alján vannak a visszafúvó beömlő rácsok). Van 50 m-es versenymedence, ugrótorony szabályos mély medencével, hatalmas gyerekmedence (ami látszólag egyben van a nagy medencével, amely folyamatosan mélyül a 40 cm-től a 2,2 méterig). Van csúszda, gyerek játszóvár (EU szabványos).
Tehát nézzétek és csodálkozzatok (meg egy kicsit irigykedjünk is - nálunk az ilyen egy megfizethetetlen luxus strand lenne).
Meg a színek!

Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)
Fürstenfeld, Freibad (Szabadtéri strand)

Most térjünk vissza a városhoz:


Pfeilburg vára nem messze a városközponttól található (attól délre). Sajnos a várról (amely az udvar felől inkább egy kastélyra, a hátsó front felől pedig inkább egy erődített várra hasonlít) nem sok információt lehetett összeszedni. Ez a város legrégebbi megőrzött műemléke. Sajnos a történelméről nem sok mindent lehetett megtudni, ezek az alábbiak: nevét egyik korábbi tulajdonosáról kapta, Hans Pfeilberg grófról. Ő szerezte meg a korábban súlyos károkat kapott várat (magyar támadás által) és kezdte el a mostani alakjának kialakítását. Nem lehetett valami jó sora a várnak, mivel a XVII. században dohánygyárat alakítottak itt ki (ez most a volt hercegi kastélyban lakozik, mármint a dohánygyár). 
Az viszont megállapítható, hogy példásan rendbe hozták, a korábbi várfalak maradványait szépen beépítették a vár mögötti parkba. A vár alatt átvezető átjáróban négy installációt állítottak ki (senki nem törte össze!). 
Nincs más hátra, hogy gyönyörködjünk a vár képeiben:

Pfeilburg - a vár udvara
Pfeilburg
Pfeilburg
Pfeilburg
Pfeilburg - az átjáró
Pfeilburg -  a vár hátsó frontja
Pfeilburg - várfal maradványok

A várban jelenleg történeti kiállítás működik.

Miután a város közel fekszik Szentgotthárdhoz, így máskor is átjöttem ide. Most kizárólag azért született meg ez a folytatás, mert az egyik napon (este) az az ötlet merült fel bennem, hogy Szentgotthárdhoz tényleg nincs messze ez a város és amilyen szép volt nappal, valószínűleg ugyanígy szép lehet éjszaka is. Szerencsére ez így is volt, nem csalódtam benn. Persze elsősorban a nevezetesebb, vagy látványosabb helyeket fényképeztem le, szerintem jók lettek a képek.
Néhány tanács éjszakai fényképek készítéséhez (nekem bridge kategóriás gépem van, Canon SX10i)
- sohasem automatán fényképezni (még az éjszakai üzemmód is jobb ennél)
- vagy az idő, vagy a rekesz előválasztást kell alkalmazni
- ekkor ugyanis ki lehet választani a fényforrás fajtáját (ez a színhőmérséklet miatt kell, a display-n azonnal ellenőrizni lehet a jó választást, ez fontos a pontos képvisszaadáshoz).
- én mindig fix 100 ASA-val fényképezek, ekkor az égbolt egyöntetű fekete lesz, sőt az egész kép elkerüli a képzajt (szörnyűek az ilyen képek)
- ilyenkor állványt alkalmazok 10 másodperces önkioldóval (ez azért kell, hogy az exponáláskor a gép ne mozduljon be, mert elkeni a képet)
Ezzel a módszerrel majdnem olyan képet lehet készíteni, mind egy nagy tükörreflexes géppel, igazából csak az első kép beállítása macerás egy kicsit, a többi már jön egymásután.

 Fürstenfeld - az Augustiner-Eremiten kirche
 Fürstenfeld - az Augustiner-Eremiten kirche
 Fürstenfeld - az Augustiner-Eremiten kirche
Fürstenfeld - az Augustiner-Eremiten kirche
 Fürstenfeld - a Főtér (Hauptplatz)
Fürstenfeld - a Mona Lisa ház (Kunsthaus)
 Fürstenfeld - a plébánia templom
  Fürstenfeld - a plébánia templom
  Fürstenfeld - a plébánia templom
 Fürstenfeld, Pfeilburg
 Fürstenfeld, Pfeilburg
 Fürstenfeld, Pfeilburg
 Fürstenfeld, Pfeilburg
 Fürstenfeld, Pfeilburg - az átjáró
Fürstenfeld, Burgtor (a Városkapu) 
Fürstenfeld, Burgtor (a Városkapu) 
Fürstenfeld, Burgtor (a Városkapu)

Fürstenfeld tényleg egy lakható, szinte eszményi város, akár éjjel akár nappal nézzük.

Időközben többször voltam itt (mert egyszerűen jó volt itt lenni), most 2013 május 1-én voltam itt. Úgy látszik náluk mást jelent ez a nap, mint nálunk (konkrétan Szentgotthárdon abból állt az ügy, hogy kitelepedett 3-4 körhintás, valamint a piacról a ruhások átjöttek arra az oldalra, meg gondolom néhány pecsenyés is tiszteletét tette. Na, ebből én nem kérek). Volt itt amerikai kocsi bemutató (1960-as évek környéke), ebből én már csak az elvonuló autókat láttam, mert napközben máshol voltam, a Főtér tele volt a helyi tűzoltóság legkülönfélébb szerkocsijaival (mind szuper minőség), éppen kezdtek összecsomagolni. Néhány képet azért tudtam csinálni:

 a Főtér, 2013. május 1-e
 a Főtér, 2013. május 1-e
 a Főtér, 2013. május 1-e
a Főtér, 2013. május 1-e

A következő kiegészítés:
ahogy lekanyarodtam Herberstein felé, már a multkor is láttam, hogy van jobbra egy katonai temető, de akkor siettem. Most volt időm rá megállni és megnézni. Nagyon elgondolkodtató: jól megfér egymás mellett a szovjet katonai emlékmű és a német katonai temető! Igazából nem írok többet, ezek megléte mindennél többet mond (senki nem akarja eltávolítani a szovjet emlékművet, valamint levenni a vörös csillagot).

 a szovjet hősi emlékmű
 szovjet emléktábla
 német katonai temető
német katonai temető

Még egy megjegyzés: a város mellett elhaladó főút (via Graz) megtalálható az összes nagyobb áruházféle, így még vásárolni sem kell messzire menniük az itt lakóknak, viszont a város központja nincs telerakva bevásárlóközpontokkal.

Van még egy kastély is itt, Schloß Welsdorf, ha minden igaz, nyaranta szállodaként működik:



Ismét találtam egy kastélyt, ami némi ellentmondásban van az interneten látottakkal (vagy csak én nem tudok valamit). Már magát a helyet is eléggé nehezen találtam meg, mert semmi tájékoztatás, hogy merre van, pedig ha lehet hinni a saját honlapjuknak, akkor ez egy idegenforgalmi paradicsom. Lehet, hogy így van, a kapu felől ebből nem látszik semmi, keményen be van zárva, semmi mozgás. A honlapjukon (igaz, az ellentétes, udvari odalon), megterített asztalok, stb., mintha valami kerti gardenparty lenne előkészítve. Szobákat és rendezvénytermeket is lehet bérelni. Történelme nem tartalmaz sok érdekességet, egyedül egy csatlakozás a már korábban említett Ágostonos kanonokrendi kolostorhoz (Pöllau), mint tulajdonosok nyári rezidenciának használták a kastélyt a prépostok. Amúgy elég drága helynek tűnik, 140! GBP egy kétágyas szoba. Remélem, hogy igaz ez a hotel státusz, mert így legalább lesz egy esélyem, hogy talán később részletesebben megtekinthetem.

Schloß Welsdorf
Schloß Welsdorf
Schloß Welsdorf
Schloß Welsdorf, kastélypark
Schloß Welsdorf, kastélypark

Enjoy Fürstenfeld!!!, de tényleg!!!

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése